Takács Szeszfőzde

Tartalomhoz ugrás

Főmenü:


Üdvözlöm kedves látogatóinkat, meglévő és leendő főzetőinket!




Takács Lászlóné vagyok, 23 éve egyéni vállalkozóként üzemeltetem szeszfőzdénket. Bemutatnám pár sorban főzdénk történetét, tevékenységünket.


Az épületet az 1930-as években építették szeszfőzdének. Ugyanitt '80-ban,  ÁFÉSZ alkalmazottként kezdtem dolgozni. 1989-ben került a szeszfőzde saját tulajdonomba, egyéni vállalkozásba. Ezután felújítottuk az épületet, fedett cefretárolót építettünk. A berendezést az akkori követelményeknek megfelelően teljesen átalakítottuk, férjem Takács László saját kezű munkáját dicsérve. A mai napig a szeszfőzde javítási, karbantartási munkáit Ő végzi. Szakmai képesítésemet Budapesten a Mérnök-továbbképző Intézetben szereztem. Családi vállalkozásunkba a '90-es évek végén csatlakozott be fiunk, Attila, aki 2005-ben kapta meg szakképesítését.
Több mint 30 éves szakmai tapasztalatunknak köszönhetően, az elmúlt évben OKJ-s felnőttképzést is tartottunk, a résztvevők nagy megelégedésére.
Minden kedves leendő főzetőnek ajánljuk, hogy a szakmai tapasztalattal rendelkező bérfőzésünket vegye igénybe, ahol kellő hozzáértéssel végezzük munkánkat.





Remélem mielőbb koccinthatok Önnel szeszfőzdénkben!








 Takács Lászlóné

Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenühöz